Hali Mindenkinek!
Lassan 1 óra lesz, és van még kb 1 teljes órám addig, míg lejár a mosás, és hasznosan akarom eltölteni ezt az időt, mivel eddig kb. 70 %-ig biztos, dolgozom kedden, azaz ma...
A mosást megvárom, mert ingeket is mosok, és nagyon gyűröttek tudnak lenni 4-5 óra gépben állás után, így inkább kiszedem mikor végez a gép, na de nem ez a lényeg...
Mi is történt az utóbbi időben?
Lássuk...
Mióta visszajöttem méginkább megszerettem a munkám, és lehet a levegőben van valami, de jó kedvvel megyek melózni, jó felkelni, bekapcsolni a rádiót, kinyitni az erkély ajtaját, és nézni a felkelő napot...
Ezek a dolgok eddig is itt voltak, de mindig ógy keltem, hogy ...assza meg, már megint jönnek a ...öcsög vendégek, én meg ugrálhatok...
A korábbi cégnél, szinte csak haverok, brátok voltak a csoportban, leszámítva ugye az uccsó heteket...ugye tudjuk mire gondolok...:-)
Szóval akkoriban az volt, hogy tudtam kivel megyek dolgozni, és tudtam jó napom lesz, mert jófej emberrel leszek melóban, így a meló nem is meló volt, hanem szórakozás...leszámítva, ha ki volt írva 6-8 óra okmány...:-)
Molnár "Péró" "Pöttyös" Péterrel, Furkovác Ferenccel, Tóth Zolival, igencsak odavágtunk a bűnnek, igazi bűnvadászokká lettünk, és mikor Madaras legszebb Virágával :-) voltam szoliban (leszámítva persze a Virág Janeszt :-) ), szinte repült az idő...Ilyen mikor jól érzi magát az ember...Most pár nevet emeltem ki, de mondhatnék bárkit a csoportból...
Mondjuk egy Barta-Lévai, vagy egy Kiss T.-Lévai, esetleg egy Kis Copák-Lévai járőrpáros nyilván a mai napig emlegetve lenne, ha akkoriba összeengednek minket, de tudták...egyenként is mi vagyunk az ungárise enszíájesz....:-)
Szóval visszatérve az étteremhez, a jó kedvnek köszönhetően, mosolygok, lököm a poénokat a vendégeknek, és töménytelen töményet itatok velük...Ezért a vendégek nagy része is közel került hozzám, odajönnek, megölelnek, kezet fognak jövet-menet, és dícsérnek a főnöknek, aki a nap végén igen csak hálás kasszazáráskor...:-)
Olyanok vagyunk, mint egy igazi család, mármint ők tényleg azok, de olyan mint akkoriban Madarason...
Madarason Kati néni, Péter bácsi, Kriszti és András voltak, akik a családot jelentették, és kezeltek úgy mint családtagot, ami úgy érzem a mai napig így van, és ezt innen is nagyon köszönöm nekik...
Szóval olyan lettem, mint a legnagyobb fiú a családban.
Az iwiw adatlapomon látható az egyik képen Kosta, aki olyan mnt egy bátty, a főnök és a felesége pedig mint a szülők...
A főnök egy laza fater, aki ha kell szigorú, és temperamentumos, de megértő, alapvetően jó ember...
A főnökasszony egy szigorú anya, aki tud laza is lenni, és aranyból van a szíve...és minden ékszere...:-)
Tényleg harmóniában dolgozunk, de tudjuk, a családban, nem mindig felhőtlen a hangulat...Hát itt is volt egy kb. 1 napos mosolyszünet, ami már a multé!
Annyi történt, hogy szombat volt 11-e, és szokáshoz híven minden hely elkelt a vendéglőben, már nyitás előtt, ez kb. 140 fő foglalást jelent, így aki nem foglalt korábban asztalt, annak nem volt lehetősége bejutni, maximum, ha valak idő elött távozott...
El lehet képzelni, hogy 3 ember számára, aki felszolgál, mi meló van egy ilyen estén, nincs idő kérdezni, csak menni, és csinálni, stressz minden mennyiségben, de ebből a vendég semmit nem észlelhet, és nem is észlel, ha minden jól megy, és az esetek 99%-ban ez így van.
Szóval az történt, hogy mivel én vagyok a fizetős pincér, mindig én kaszírozok.
Minden számla tetején, van egy szám, ahonnan tudom, melyik asztalhoz kell mennem, abban az esetben ha nem tőlem kérik a számlát...A dohányzó termünkben is volt 6 asztal, és első nap született megegyezésünk alapján a 20-as számú asztal, a legelső a teremben.
Kaptam a számlát, felvettem a brifkót, és mentem 20-as asztalhoz...Mosolygok a pasira, mondom neki mit fogyasztott, és hogy mennyi lesz.Nagyon hülyén néz rám, és mondja nekem, ez biztos tévedés, mert neki egész más volt, és nem akart még fizetni...Vissza robogtam az étterem főtermébe, kérdezem afőnököt, ez mi???
Mondja, hogy másik asztal akar fizetni, a számla helyes, csak ő másképp számozza az asztalokat most...erre kicsit eldurrant a fejem, és kérdeztem hogy nem kéne szólni mielőtt változtat, meg mióta divat a terem közepén kezdeni a számozást, logika nélkül???
Erre ő is begurult, hogy miért nem kérdezek, ha nem tudok valamit...én meg mondtam, nem ebben egyeztünk meg...ő görögül, én meg magyarul mormogtam utána...:-)
Lecsengett az első hullám, volt kis idő inni egyet, fújni kicsit...Nem dumáltunk, nem éreztem magam hibásnak, tartottam magam a megbeszéltekhez, ennyi. Ő változtatott, nem mondta mit, ő a hunyó...
Szerintem ő is érezte, és Vasárnap már mosollyal az arcán fogadott reggel, aminek nagyon örültem, mert kicsit attól tartottam, ha ez így marad, akkor nem akarok itt maradni...Beszélt hozzám, mint ha mi sem történt volna, és jól esett.
Persze nekemsem kellett több, minden sérelem, harag fenntartás elszállt, és beszéltem vele.
Ő annyival megfejelte a dolgot, hogy azt mondta 12 óra magasságában, ne ebédeljek az étteremben, mert elmegyünk enni a gyerekekkel délután...
Gondoltam elmegyünk egy rokonához, akinek szintén görög étterme van a városban, nem kérdezősködtem, mondtam "oké-amerikai" :-)
Záráskor kocsiba ültünk, és elindultunk, és beszélgettünk mindenféle dologról, ami magyarországgal kapcsolatos, de főleg ételekről, mert már mindketten éhesek voltunk, meg a srácok is...
Kifele tartottunk a városból, és kb 10-15 km-t mehettünk, mikor közel az Elba-folyóhoz megállította az autót, és mondta, innen csak gyalog tudunk menni...Néztem nagyot, hova visz???
Felmentünk egy kis dombon, egy erdőcske mellett, és az erdő széli tisztáson, az Elba partján közvetlenül, sörpadok sorakoztak, majd a padsor elején megpillantottam a kis imbisszt, tetején a felirat....Ungarische Gulasch!
:-)
Kitört a nevetés!Odamegyünk, mondom bepróbálkozok egy "Jó Napot"-tal...az eladó, vagy nem tudom minek nevezzem, először meglepődött, majd köszöntött magyarul, de ennyi volt a magyar beszéd, mert német volt ugye...
Ettünk egy német-magyaros bogrács-gulyást, de milyen jó is volt!:-)
Ittunk mellé egy jó, hideg csapolt sört, és elveztük a napsütést, a szép tájat, a kilátást...
Aztán összeszedtük magunkat, és ballagtunk vissza a kocsihoz...
Kérdeztem, hogy találta a helyet, honnan az ötlet?Annyit mondott, Péter az egyik túrázó vendég ajánlotta, és azért érezte megfelelőnek a pillanatot eljönni, mert nem akar haragba lenni velem...
Mit mondhatnék, tudom a család odahaza van, Kastélyosdombón, és Madarason, de úgy érzem találtam egyet Drezdában, vagy ha úgy tetszik Athénban is...
